Mi az alapvető különbség a multi-level marketing és a hagyományos üzleti modell között?
Az igazság az, hogy a hagyományos üzleti modell és a multi-level marketing felépítésében nagyon sok a közös vonás.
Van viszont egy alapvető különbség ami az alapjául szolgál a multi-level marketing cégek elleni támadásoknak. A legelterjedtebb feltételezés a különbséget illetően az az, hogy a multi-level marketing cégek arra buzdítják a disztribútoraikat, hogy új disztribútorokat léptessenek be (alsóvonal) az üzletbe, akik után majd jutalékot kapnak. Így ha az új belépők maguk is beléptetnek embereket maguk alá, majd azok is így tesznek, a szint egyre nő, és kialakul a piramis forma.
Azonban nem ez a beszervezés az alapvető különbség. Igazából, a legtöbb hagyományos értékesítő cégnek a menedzserei is részesednek az értékesítő csapatuknak az eredményeiből. És ezek a menedzserek maguk is felelősek azért, hogy új ügynököket találjanak, akik majd segítenek növelni az eladásokat. De ezeknek a menedzsereknek is vannak főnökeik, akik szintén kapnak jutalékot az eredményekből. Gyakorlatilag a legtöbb cégnek a felépítése piramis alapú, és a dolgozóikat egyénenként jutalmazza a teljesítményük, illetve az alattuk dolgozók teljesítményei alapján, az ügyvezető igazgatótól egészen a legaljáig. Hogyan lehetne így a beléptetés az alapvető különbség?
Minden egészségesen növekedő cég toboroz magának dolgozókat. Azonban a legtöbb cég saját magának felfelé vesz fel embert, a multi-level marketing cégek viszont kívülre léptetnek be. Ezt egy példán keresztül a legkönnyebb megérteni. József éppen most végezte el a főiskolát, és kezdett el dolgozni a Tesco ügyfélszolgálatán. Ha a Tesco az MLM modellt használná, akkor Józsit arra buzdítaná, hogy még több ügyfélszolgálatost szervezzen be maga alá, még mielőtt aláírta volna a felvételi papírokat. Annak ellenére, hogy Józsi nem egy bevált eladó, toborzó, vagy menedzser (három képesség, amiben Józsinak jónak kéne lennie). A való életben ezzel szemben Józsinak először be kéne bizonyítania, hogy jól végzi a munkáját az ügyfélszolgálaton, majd, hogy jól vezeti azt, hogy végül előléptessék egy menedzseri pozícióba. Csak ezután lenne lehetősége felvenni új ügyfélszolgálatos munkatársakat. Miért? Mert a hagyományos cégek nagyrészt maguk fizetik a munkatársaik kíváló szakemberré képzését. Ez rákényszeríti őket arra, hogy a felvételi eljárásuk hatékony legyen, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy felvegyenek milliónyi zsákutca embert, azért, hogy megtalálják az egyetlen csiszolatlan gyémántot.
Az MLM cégeket viszont nem érdekli, hogy milyen embereket szerveznek be. A legnagyobb teher a disztribútorok vállán lóg, akik milliónyi szerencsétlent vesznek fel, miközben tudják, hogy azoknak semmilyen tehetségük vagy képzettségük nincsen ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Miért? Mert úgy van felépítve a rendszerük, hogy nekik bevételük van abból, hogy embereket toboroznak (csak maga a beléptetés miatt léptetnek be). Tehát kifelé szerveznek be/vesznek fel új embereket – próbálnak a lehető legtöbb embert megragadni, miközben tudják, hogy csak néhány marad meg közülük.
A sok vita és ellentét forrásai az alábbiak:
Hasznot húzás mások sikertelenségéből
Sok MLM cégre úgy gondolnak mint egy piócára; nyerészkedéssel, másokon áttaposva tudnak csak fennmaradni. Nem mintha azt akarnák, hogy az embereik elbukjanak, de hát ez elkerülhetetlen. Valljuk be; a világon az emberek nagytöbbsége egyáltalán nem jó kereskedő. Ugyanúgy, mint ahogy a Megasztárba sem jut be rengeteg ember, mert akkor sem tudnának énekelni, ha az életük múlna rajta. Jó kereskedőnek lenni nehéz, és nem a szerény vagy félénk természetűeknek való. Emiatt ítéltetett bukásra az emberek többsége az MLM üzletekben. Miközben a cégek ezt tudják, ugyanúgy folytatják a toborzást, hogy tovább nőhessenek.
További viszályt szítanak azok a cégek, amik a disztribútoraiknak hang- vagy videóanyagokat, könyveket adnak el, és különböző előadásokra és szemináriumokra hívják őket, amik persze mind-mind kemény pénzekbe kerülnek. Azt az ésszerűnek hangzó indokot mondják ilyenkor, hogy mindenki sikeres lehet, ha tudják, hogy hogyan, és ezt mindenki megtudhatja, ha megfizetik az árát. Ez egy félrevezetés, mert sok emberből még kicsit sem lesz jó kereskedő, bármennyit is fizet érte. Ez nem más, mint egy újabb módja annak, hogy hogyan használják ki az emberek balszerencséjét.
Rossz ügyfélszolgálat
Képzeld el, hogy elmész a kedvenc kávézódba, hogy megidd a reggeli ébresztődet. De ahelyett, hogy egy szépen mosolygó, aranyos és barátságos pincérnő köszöntene, egy többszörösen elítélt börtöntöltelék áll veled szemben, akibe annyi tapintat szorult, mint egy éti csigába. Miután kihozta a hideg és vizes kávédat, megkéred, hogy had beszélhess a főnökével. Amikor az kijön, rájössz, hogy a főnök csak néhány hete dolgozik ott, és fogalma sincs, hogyan kell kezelni a pénztárgépet, vagy hogyan kell kirúgnia azt a majmot akit tegnap vett fel. Mondanom sem kell, hogy ha a kávézók így működnének, akkor a meggazdagodás kulcsa a gombamód szaporodó kávéfőző gyártó vállalatokban rejlene.
A fogyasztók bánatára, a legtöbb termék amit MLM üzletben árulnak bonyolultabb mint egy kávé. Képzelj el egy 70 éves disztribútort, aki a legújabb hordozható számítógépet akarja eladni neked, pedig csak onnan tudja, hogy melyik oldalára kell leülni, hogy az egyik világít. De nem is kell ennyire messzire menni... vajon hány Herbalife értékesítőnek van jártassága a táplálkozás tudomány terén (azon felül, hogy hogyan gyömöszölje bele a parizeres zsemlét a szájába).
Félrevezetett ügyfelek
Amikor valakinek a tudása hiányos ahhoz, hogy eladjon egy terméket, vagy üzleti lehetőséget, általában megpróbálják ezt az űrt betölteni valamivel, ami jól hangzik, de igazából megalapozatlan, légből kapott, vagy egyáltalán nem igaz. Úgy nehéz eladni valamit, hogy „- Nem tudom".
Ezt a próblémát nem feltétlenül az érdektelenség okozza az adott termékkel vagy üzleti lehetőséggel szemben. A legtöbb hagyományos cég etikára tanítja az alkalmazottait, ami nem akadályozza meg a nem etikus viselkedést, viszont segít azt megelőzni. A multi-level marketing cégek a nem etikus viselkedéssel nem foglalkoznak. Tehát ha az embernek meg is van a kellő ismerete az adott termékkel vagy üzleti lehetőséggel kapcsolatban, semmi sem akadályozza meg őt abban, hogy félrevezesse és átverje a felhasználóit.
Félrevezetett disztribútorok
Elfogadnál egy állásajánlatot egy cégtől akkor, ha tudnád, hogy nincs meg a megfelelő képzettséged a munka elvégzéséhez, és valószínűleg pár hónapon belül ki fognak rúgni. A legtöbb ember nem. De ez az igazság a multi-level marketinggel kapcsolatban. És ha ezt még párosítod az ész nélküli toborzó hozzáállással, akkor az emberek félrevezetése és abba a hitbe történő ringatása lesz a végeredmény, hogy ők is lehetnek sikeresek. Hogyan csinálják? A legtöbb embert nem csak motiválja a pénz, hanem kell nekik, szükségük van rá – ezáltal könnyű célpontjai az embereknek akik az „Álmot" árulják. Ki ne akarna több pénzt keresni, miközben kevesebbet dolgozik? Ez egy teljesen érthető vágy. De bármennyire is szeretnéd megváltoztatni a világgazdaság működését, nem annyira egyszerű az, mint ahogy azt elhitetik veled. És ha ezt nem hiszed el, kérdezd meg, hogy a disztribútoraik hány százaléka éri el ezt az „Álmot". A számok nem fognak hazudni...
Valójában az egyetlen mód, hogy az MLM cégek elhitessék veled, hogy sikeres leszel az az, hogy az álmaidat lebegtetik a szemed előtt, nem pedig a tényeket. Szereznek egy rettentő karizmatikus előadót, akitől majd nevetni, tapsolni és toporzékolni fog a közönség. Viszont ez alatt a szenzációs, megragadó és szórakoztató előadás alatt valymi kevés szó hangzik majd el arról, hogy mégis hogyan fog ez működni. Felnagyítják az álmokat, és lekicsinyítik az üzleti tervet. Ezután egy rakat embert hívnak ki a színpadra, akik elmondják mennyire nagyon sikeresek is ők. Miért? Mert ezek az ajánlások helyettesítik a tényeket. Egy ajánlás csak egy ember igaza, miközben egy statisztika az összes ember igaza. Ha idehozok 10 embert akik azt mondják, hogy mennyire nagyon szeretnek egy terméket, akkor elkezded elhinni, hogy az a termék a világon a legjobb. Viszont ha hozzáfűzöm, hogy 100-ból csak ez a 10 ember szereti ezt a terméket, akkor már tudni fogod, hogy az nem ér semmit.
Tönkrement kapcsolatok
Létezik egy régi mondás: Üzletben nincs barátság. Miért? Mert az emberi kapcsolatok (barátok, család) nem kifejezetten úgy épülnek fel, hogy kibírják az üzleti élet megpróbáltatásait. Ezt akkor tapasztalhatod meg a legjobban, ha képzetlen kereskedőként megpróbálod az „Álmot" rásózni a barátaidra, vagy a családodra. Ők vagy visszataszítónak fognak találni, amiért bele akarod őket rángatni valami átverésbe, vagy vakon követni fognak egy üzletbe, ami bukásra van ítélve. A nap végén megfizeted a viselkedésed árát azzal, hogy felégetted magad mögött a hidakat.
(Forrás: Amauri DaRocha - Multilevel Marketing: The Fundamental Truth)
FORRÁS: http://www.antimlm.hu/
anti_mlm ani-mlm anti-mulit-level_marketing anti multi level marketing anti-mulit-level marketing anti mlm multi level marketin multi_level_marketing multi-level-marketing MLM amway flp forever_living_products_neways_oriflame_avon multi-level_marketing pilótajáték hálózati_értékesítés hálózatépítő network marketing network_marketing múlti_level_márketing multi múlti level márketing il ferro il_ferro sunrider brókernet ökonet yess yess+ mlm MLM FLP Herbalife LRI MLM_women mlm multi_level_marketing multi-level_marketing blog blog.hu multilevel multi_level marketing
Hozzászólások